„Jancsovics István (1811–1893)” változatai közötti eltérés

hu>Jzoltan
(Új oldal, tartalma: „evangélikus lelkész, nyelvész, népművelő == Élete == Jancsovics István '''1811. augusztus 8-án született a Pest vármegyei Albertiben'''. …”)
 
a (1 változat importálva: Importálás a BékésWiki enciklopédiából (2024.01.05.))
(Nincs különbség)

A lap 2024. január 5., 16:14-kori változata

evangélikus lelkész, nyelvész, népművelő

Élete

Jancsovics István 1811. augusztus 8-án született a Pest vármegyei Albertiben. Édesapja Jantsovitz György szlovák nemzetiségű tanító, édesanyja Farók Judit. Tizenegyen voltak testvérek: Johanna, Sámuel, János Károly, István, Dániel és Pál. Öten korán elhunytak.

A tanulmányait a mezőberényi gimnáziumban kezdte, majd Selmecen és Pozsonyban, az evangélikus líceumban folytatta. Bécsben teológiai végzettséget szerzett.

1836-ban megházasodott, Kollár Emíliát vette feleségül. Hat gyermekük született, Hermina, Imre, Albert, Lajos, Péter és Pál.

Jancsovics István 1893. március 29-én hunyt el Szarvason. Március 31-én a szarvasi ótemetőben helyezték örök nyugalomra.

Munkássága

18311833 között Albertiben tanított. Ezt követően teológiát tanult Bécsben. 1835-ben Szarvasra került, az evangélikus egyháznál Gaál József segédlelkésze lett. 1836-tól adminisztrátorként, majd rendes lelkészként tevékenykedett.

Folytatta Tessedik Sámuel népművelő és felvilágosító tevékenységét. Több kezdeményezés és reform fűződik a nevéhez. Foglalkozott a kocsmai mulatozások megszüntetésével, az örökváltság előnyeivel, közgazdasági kérdésekkel (Csabacsűd megvásárlásával), szőlészettel, gyümölcstermesztéssel, méhészettel, selyemhernyó-termesztéssel, a mezőgazdaság korszerűsítésének kérdéseivel. Több gazdasági találmány (kettős eke, kukoricakapáló, saraboló) köthető a nevéhez. Támogatta az új evangélikus templom felépítését, a kárt szenvedők segélyezését. Törekedett a jobbágyok helyzetének javítására. Szerepet vállalt a szlovák iskola és nemzeti tudat fejlesztésében, Stúr címen szlovák nemzeti újságot jelentetett meg.

1836-tól a szarvasi főgimnázium kisegítő tanára volt, magyar történelmet és irodalomtörténetet oktatott. 1848-ban kiadta a szláv–magyar és magyar–szláv szótárát. Irodalmi tevékenysége elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia a levelező tagjául választotta. A szabadságharcban lelkészként a nemzetőrséggel tartott. A szabadságharcot követően a főgimnázium kormányzó testületének elnökeként, a tanszékalapítványi egyesület pénztárosaként vállalt szerepet. Tagja volt a szarvasi tanítók társaságának, a szarvasi casinó egyletnek, a Békésvármegyei Régészeti és Mívelődéstörténelmi Egyesületnek. Szorgalmazta a szarvasi gazdasági társaság felállítását.

1871-ben lemondott a lelkészi szolgálatról, majd Budapestre távozott. Később nyugalmazott lelkészként visszatért Szarvasra.

Utazási élményeit írásaiban foglalta össze. Járt a Balkán-félszigeten, Angliában, Franciaországban, Törökországban és az Amerikai Egyesült Államokban. Küldetésként fogalmazta meg, hogy a népét Amerikába vezesse.

Cikkei a Társalkodóban, a Magyar Gazdában, a Magyar orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban, a Kertészgazdában, az Egyházi Reformban jelentek meg. A Borászati Lapok munkatársa volt. Több röpirata megjelent.

Művei

  • Sarvaš, jako slobodné býti majíce mesto – Szarvas, mint a szabadságot biztosító város
  • Madarská Mluvňica predložená slovensko-madarskjemu slovňiku vistavena... – Magyar nyelvtan (Szarvas, 1848)
  • Uj magyar–szláv és szláv–magyar szótár (Szarvas, 1848; Pozsony 1863)
  • Kirándulás Istambolba... (Pest, 1864)
  • Gyászbeszéd Blaskó Sámuelné felett. (Pest, 1868)
  • Utazás az északamerikai szabad-államokba (Pest, 1872)
  • Utazás Indo-Chinába (Földr. Közl., 1893)

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások