Sztojcsev Szvetoszláv (1959–2020)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2024. január 11., 19:59-kor történt szerkesztése után volt. (Infobox létrehozása)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Sztojcsev Szvetoszláv
Sztojcsev szvetoszlav 01.jpg
Születési dátum 1959. november 23.
Születési hely Gabrovo, Bulgária
Halálozási dátum 2020. november 30.
Házastárs Juhász Orsolya
Foglalkozás költő, szerkesztő

Élete

Sztojcsev Szvetoszláv 1959. november 23-án született Gabrovóban, Bulgáriában. Családja később Plovdivba, majd Szófiába költözött. Édesanyja irodalomtanár, édesapja újságíró, karikaturista, vezető szófiai napilapok szerkesztője volt. Ennek köszönhetően a legtermészetesebb közeg volt számára a szerkesztőség világa, az újságírói pályát választotta. (A családi hagyományt ma a fia folytatja.)

Egyetemi tanulmányait orosz szakon kezdte Szófiában, eközben magyar nyelvet is tanult. 1979-ben ösztöndíjat nyert magyarországi tanulmányok folytatására. Egy év budapesti nyelvtanulás után, 1980 és 1985 között a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakára járt. Harmadéves korától a magyar mellé a finnugor szakot is felvette, finnül és észtül tanult.

1985-ben megnősült, Juhász Orsolyát vette feleségül. Három gyermekük született: Iván, Eszter és Zsófia.

Sztojcsev Szvetoszláv 2020. november 30-án hunyt el.

Munkássága

Tanulmányai végeztével visszatért Szófiába, ahol megvalósult gyermekkori álma: újságíró lett, 1987-től a Sofia News című hetilapnál dolgozott. Magyarnyelv-tudását fordításaiban kamatoztatta. A rádió számára Rejtő-regényeket fordított, de olyan mozifilmek bolgár nyelvre ültetése is az ő munkája, mint a Makk Károly rendezte Szerelem vagy a Macskafogó.

1990-ben családjával visszaköltözött Magyarországra, Békéscsabán telepedtek le. A közélet, a politika iránt mindig érdeklődő újságíróként nagyon izgalmas időszak volt ez számára. Miközben az első évben képesítés nélküli segédápolóként dolgozott a Degré utcai gyermekotthonban, cikkei és írásai rendszeresen megjelentek a Délkelet című lapban.

Az első önkormányzati választások után polgármesterré választott Pap János felajánlotta neki egy önkormányzati hetilap megálmodását, létrehozását, szerkesztését. Ez lett a Heti Mérleg (később: Csabai Mérleg), melynek 1991 és 2006 között volt főszerkesztője. Ezt követően 9 évig az Alexandra Könyvesboltban dolgozott. 2017-ben lett a Békés Megyei Könyvtár munkatársa. Több mint száz szócikk megírásával segítette a BékésWiki bővítését. Nevéhez fűződik a Csabai szemelvények helyismereti blog sajtóhíreinek összeállítása.

Az újságírói és szerkesztő munka mellett kezdett el verseket és rövidprózai alkotásokat írni. Bolgárul csak fordításban jelentek meg írásai. 1993-ban első helyezést ért el a Tevan Irodalmi Szabadiskola pályázatán. 1996-ban megjelent bolgár nyelvű kötete (magyarul: Kandallótűz), melyben saját írásait fordította le, a borítót az édesapja tervezte.

Költeményei a Heti, majd Csabai Mérleg mellett a Barátság, a Bárka, a – kétnyelvű – Haemus, a Képírás, a Napút, a Polisz, a Tiszatáj című folyóiratokban, valamint a Magoncok és morzsák című antológiában (Napkút, 2006) jelentek meg.

A Magyar Írószövetség tagja volt.

Önálló kötetei

  • Gondolkodó lét (1994, Tevan Kiadó)
  • Kandallótűz (1996, Szrebaren Lav)
  • Hajnali ösvények (1999, Tevan Kiadó)
  • Credo (2005, Napkút Kiadó) – kétnyelvű: bolgár és magyar
  • Vaku (2014, Napkút Kiadó)
  • Üvegrajz (2019, Cédrus Művészeti Alapítvány)

Emlékezete

„Azt hiszem, legtöbben csak a szelídségét ismerték Békéscsabán. A jó szívét, az óvatos, félénk mosolyát. Akik közelebb voltak hozzá, tudták, milyen empatikus, áldozatos. És akik még közelebb, azt is, hogy valójában szenvedélyes ember. Karakán véleményét a végletekig védi, dühösen félti, amit szeret: a nyelvet, a kultúrát, a színházat, az irodalmat, és mindenekelőtt persze a családját, a fiát, lányait és unokáit. Műveltsége megdöbbentően szerteágazó volt, nyelvi humora, ahogy világok, kultúrák között szánkózott, fölelemelő. Jó volt olyankor a közelében lenni.
Juhász Orsi meg ő. Miattuk volt – most már félig gyalázatosan múlt időben – a város olyan, amilyen. Miattuk lehetett sokunknak Békéscsaba egy titkos szerelem. De most, hogy ezt írom, arra gondolok: hiszen Szvetó olyan volt, mint maga a város. Alázatos, szívszorítóan szerény, hiányzott belőle a legtöbb hívság. Versprózái, karcsú, lebegős könyvei is ilyen érzékien finomak, első látásra könnyűek voltak. Olyan, mint élni. Vagy mint, lám, ilyen fiatalon ettől a gyalázatos vírustól elmenni.
Orsi meg ő. Fried professzor úr legkedvesebb tanítványai voltak a JATÉ-n, a szegedi egyetemen. Mennyit hallgattam tőle, hogy a poros nyomukba se érek, hogy ők még tudtak valamit, és hogy mint Orsi egykori tanítványa, járjak Szvetóhoz is különórára. Lusta voltam, elmulasztottam. És nehéz lesz megbocsátani magamnak, és a sorsnak, hogy most már nem is járhatok.”Grecsó Krisztián

Képgaléria

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások